Működési tájékoztató — 2020 röviden

Egyesületünkkel, amelyet az aszexualitás láthatóságának növelése és a hazai aszexuális közösség szervezése érdekében hoztunk létre, számos célt és célkitűzést valósítottunk meg, de munkánk korántsem ért véget, rengeteg még a teendő. A 2020-as év mint minden civil szektorban működő szervezetet, minket is váratlanul érintett, ám úgy gondoljuk, sikeresen alkalmazkodtunk. Nekünk talán legjobban a személyes kontaktusok, az emberekkel való munka, a találkozók és a workshopok hiányoztak, ezeket viszont más téren igyekeztünk pótolni. A 2018 óta eltelt 33 hónapban rengeteg dolog történt — itt egy kis összefoglaló az egyesület 2020-as tevékenységéről!

Láthatóság

Workshopok

Workshopjainkon a személyes beszélgetés mellett az érdeklődők általában ismeretterjesztő kiadványokat is kapnak, hogy alaposabban megismerhessék a témát. Így tesszük jobban láthatóvá az aszexualitást. Sajnos a világjárvánnyal kapcsolatos intézkedések miatt az ilyen jellegű eseményeink megvalósítására korlátozottan volt lehetőség.

Megjelenések

A tavalyi évhez hasonlóan idén is számos weboldal, blog, vlog és magazin foglalkozott az aszexualitással. Itt egy lista azokról, ahol közreműködtünk:

Tájékoztatók készítése

Másodjára készítettünk/nyomtattunk nagyobb mennyiségben tájékoztató füzeteket, összesen közel 150 darabot. Ezek a prospektusok egyesületünk eddigi legteljesebb és legösszetettebb anyagai, amelyeket az év során osztogattunk, valamint a jövőbeli eseményeinket fogunk kiosztani. Tagjaink továbbá számos más grafikai tájékoztató anyagot is készítettek, amelyeket Facebook oldalunkon találtok.

Aszexuális Láthatóság Hete

Októberben az Aszexuális Tudatosság Hete (korábban Láthatóság Hete) alkalmából mindennap egy új oldalt tettünk közzé az új tájékoztató füzetünkből, valamint egy online találkozót is szerveztünk a nagyközönség számára. A szerző engedélyével közzé tettük a ‘Meseország Mindenkié’ című könyv egyik meséjét is, amelyben egy aszexuális és aromantikus karakter is szerepel. Itt is köszönjük a szerzőnek az engedélyt.

Közösség

Facebook csoport szervezése

593-ról 795-re nőtt tagságunk létszáma[1], ami közel 36%-os növekedést jelent. Ez főleg az egyesület által szervezett workshopoknak és az erős médiamegjelenéseknek köszönhetően köszönhető, illetve közrejátszhatott a 2020-as év online felvirágzása. A csoportban továbbra is számos cikket és linket posztolunk, ezeket érdekes és támogatói diskurzusok kísérik a hozzászólás szekcióban. A fájlok között pedig aszexuális karaktereket tartalmazó történeteket, online tanulmányokat és aszexualitásról szóló könyveket gyűjtünk. A Facebook oldalunk és a csoport hivatalosan itt érhető el.

Sajnos a személyes találkozók, valamint az egyéb programok idén elmaradtak, ezeket online találkozókkal, valamint egy online bármikor elérhető chatszobával igyekeztünk pótolni. Az online jelenléttel viszont idén több embert értünk el, ugyanis a fizikai határok megszűntek. Ezt a jövőben is folytatni szeretnénk, így még több embert bevonva a közösségbe.

Egyesület

Általános működés

Alkalmazkodva az év eseményeihez idén online közgyűlést tartottunk, itt elfogadtunk több módosítást, a stratégiai és költségvetési tervet, beszélgettünk egy szervezeti működési szabályzat létrehozásáról, de ezen kívül számos más témában folyt diskurzus. Egyesületünk vezetése változatlan, szervezetünket továbbra is 3 ügyvivő képviseli. Szervezetünk tiltakozott a transzneműek nemének jogi elismerését ellehetetlenítő törvényjavaslat ellen, valamint nyílt levélben szólítottuk fel Dr. Hevesi Krisztinát az aszexuálisokra tett kirekesztő kijelentéseinek visszavonására, valamint az együttműködésre.

Új tagok felvétele

Idén egy új online felületet biztosítottunk a tagjelentkezésekhez, így 2 új tag csatlakozott hozzánk. Egyesületünk jelenleg 17 taggal és 1 tiszteletbeli taggal működik.

Magyar LMBT Szövetség

Szervezetünk aktív tagja a Magyar LMBT Szövetségnek, így számos új lehetőség nyílt meg egyesületünk számára. Köszönjük nekik a támogatást!

Adománygyűjtési beszámoló

Egyesületünk 2020-ban 30 000 Ft adományt gyűjtött össze. Ezt ezúton is nagyon köszönünk támogatóinknak! A Szivárvány Misszió Alapítvány ezen felül 75 000 Ft-ot biztosított rendezvényeink megtartására, amelyet a jövő évre tettünk félre. Köszönjük továbbá azoknak is, akik más módon segítettek vagy járultak hozzá szervezetünk működéséhez! 💜

Az adományok felhasználása a következőképpen alakult:

Összesen beérkezett: 105 000 Ft

  • Banki és egyéb adminisztratív költségek: 5 550 Ft
  • Tájékoztató füzetek grafikai terveztetése: 55 000 Ft
  • Tájékoztató füzetek, brosúrák nyomtatása: 63 505 Ft
  • Magyar LMBT+ Szövetség tagdíj: 12 000 Ft

2021-ra maradt az adományokból (tovább vitt): –
2021-re maradt támogatás (Szivárvány Misszió Alapítvány): 75 000 Ft

[1] 2021. január 07.-i állapot

Tartalomjegyzék
Scroll to Top