Működési tájékoztató — 2019 röviden

2018. március 26-án bejegyezték egyesületünket, melyet az aszexualitás láthatóságának növelése és a hazai aszexuális közösség szervezése érdekében hoztunk létre. Az azóta eltelt 21 hónapban rengeteg dolog történt — itt egy kis összefoglaló az egyesület 2019-es tevékenységéről!

Láthatóság

Workshopok

Workshopjainkon a személyes beszélgetés mellett az érdeklődők általában ismeretterjesztő kiadványokat is kapnak, hogy alaposabban megismerhessék a témát, így jobban láthatóvá téve az aszexualitást. 2019 során többek között a következő workshopokon vettünk részt:

Részvétel a Pride felvonuláson

Idén másodjára a hazai aszexuális közösség is képviseltette magát, zászlóval és aszex témájú öltözékkel, kiadványokkal és először vettünk részt a fesztiválhoz kapcsolódó Civil Falu kezdeményezésben, ezzel is növelve a láthatóságot.

Megjelenések

A tavalyi évhez hasonlóan idén is számos weboldal és magazin foglalkozott az aszexualitással:

Tumblr mikroblog (kérdezz-felelek) létrehozása

Idén létrehoztunk a Q&A mintájára egy online felületet a Tumblr-ön ahol anonim módon lehet közvetlen az egyesülettől kérdezni az aszexualitással kapcsolatban. Ezen kívül elhelyeztük a legfontosabb elérhetőségeinket is.
Kérdezz Te is! ➡ Magyar Aszexuális Közösség | Tumblr

Tájékoztatók készítése

Először készítettünk/nyomtattunk nagyobb mennyiségben tájékoztató füzeteket, összesen közel 120 darabot, amiket az év során eseményeinket osztogattunk. Továbbá felhasználtuk a tavalyi anyagokat is, és további saját cikkeket, cikkfordításokat tettünk ki Facebook oldalunkra.

Aszexuális Láthatóság Hete

Októberben az Aszexuális Láthatóság Hete alkalmából minden nap egy érdekes kérdést és választ osztottunk meg Facebook oldalunkon új Tumblr felületünk segítségével, valamint kvíz is készült erre az alkalomra.

Aszex merchandise indítása

Adományaink egy részét kitűzők készítésére fordítottuk, amelyeket a workshopjaink és eseményeinket ajánlott adományért cserébe bárki megszerezhetett. A nagy sikerű kitűzőkből összesen 225 db-ot rendeltünk, amelyek nagy része legnagyobb örömünkre el is fogyott.

Közösség

Facebook csoport szervezése

419-ról 593-re nőtt tagságunk létszáma[1], valószínűleg az egyesület által szervezett workshopoknak és médiamegjelenéseknek köszönhetően, ami 41%-os növekedést jelent. A csoportban továbbra is számos cikket és linket posztolunk, ezeket érdekes és támogatói diskurzusok kísérik a hozzászólás szekcióban. A fájlok között pedig aszexuális karaktereket tartalmazó történeteket, online tanulmányokat és aszexualitásról szóló könyveket gyűjtünk. Idén a Facebook oldalunk és a csoport hivatalosan is ‘össze lett’ kapcsolva, a Facebook továbbfejlesztett funkcióinak köszönhetően.

Hagyományainkhoz híven ebben az évben is minden hónapban legalább egy találkozón vehettek részt a csoport tagjai, melynek átlagos létszáma 6–8 között volt. Találkozóink nagy része Budapestre korlátozódott, de ezen a jövőben szeretnénk változtatni.

Egyesület

Általános működés

A szokásos közgyűlések alatt elfogadtunk egy módosítást az ügyvivők teljesítési idejére vonatkozóan, a stratégiai és költségvetési tervet, ezen kívül számos más témában folyt diskurzus. Egyesületünk vezetésében is változás történt, egy ügyvivő csere formájában, szervezetünket továbbra is 3 ügyvivő képviseli. Ismét benyújtottunk a bírósághoz egy változásbejegyzési kérelmet, melynek következtében egyesületünk új székhelyen működik tovább. Az egyesület idén adományozási lehetőségeinek számát is növelte egy PayPal link létrehozásával valamint egy hivatalos adomány doboz beszerzésével.

Új tagok felvétele

Az alapító 10 taghoz összesen 7 új tag csatlakozott, így egyesületünk most már 16 taggal és egy tiszteletbeli taggal működik.

Magyar LMBT Szövetség

Szervezetünk sikeresen felvételt nyert a Magyar LMBT Szövetségbe, így számos új lehetőség nyílt meg egyesületünk számára. Köszönjük nekik a támogatást!

Adománygyűjtési beszámoló

Egyesületünk 2019-ban 140 195 Ft adományt gyűjtött össze, melyet ezúton is nagyon köszönünk támogatóinknak! Köszönjük továbbá azoknak is, akik más módon segítettek vagy járultak hozzá szervezetünk működéséhez! 💜

Az adományok felhasználása a következőképpen alakult:

Összesen beérkezett: 140 195 Ft

  • Banki és egyéb adminisztratív költségek: 5 550 Ft
  • Aszex merchandise (kitűzők): 44 200 Ft
  • Tájékoztató füzetek, brosúrák nyomtatása: 18 035 Ft
  • Magyar LMBT Szövetség tagdíj: 7 000 Ft
  • Utazási költségek fedezése: 14 232 Ft

2020-ra maradt az adományokból (tovább vitt): 51 175 Ft

[1] 2020. január 25.-i állapot

Tartalomjegyzék
Scroll to Top